2019. november 10., vasárnap

Teszt

2013. december 29., vasárnap

Sweet Jane élő lemezfelvétel / Buda ostroma és bevétele

Mondhatjuk pótkarácsonynak vagy előszilveszternek, a lényeg, hogy december 29-én, a Sweet Jane első budai fellépésére kerül sor. Méghozzá a legmagasabban fekvő egykori underground helyszínen, a svábhegyi Jókai Klubban. Az aporopó pedig, hogy most 20 éves az EaSTRAD Kulturális Egyesület.


Az eseményen a Sweet Jane (Czerovszky Henriett – ének, Dévényi Zoltán – gitár, Dudás Zsombor – dob, Horváth Gábor – basszus, Legát Tibor – ének, Papócsi László – billentyűs hangszerek, Rósz György – gitár) ad koncertet, ami egyúttal első albumuk felvétele, de emellett is lesz egy-két megismételhetetlen kaland. Levetítjük az Őz Zsolt emlékkoncerten készült filmet, illetve Legát Tibor két kisfilmjét (A Nightmare with Frank, Elvis ikertestvére). Legát az új regényéből (Elvis Evangéliuma) is felolvas – egy performansz keretében. Vendégként Szabó Balázs Zalán ad elő néhány számot, természetesen tombola is lesz értékes és értektelen nyereményekkel, no meg büfé és ruhatár!

Ha valakinek ez sem lenne elég, akkor Dévényi Zoltánnal és Papócsi Lászlóval üzemlátogatáson vehet részt, a Jókai Klubban működő Altrecords hangstúdióban. Belépés minden közreműködőnek, így a közönségnek is ingyenes!!! A helyszín: Jókai Klub, 1121 Budapest, Hollós út 5. Svábhegy megálló A Moszkva tértől csak 8 perc a busz (21), a Borárosról 15 (212), a romantikus lelkűeknek a Fogaskerekűt ajánljuk. Vagy a biciklit.

2013. november 9., szombat

Őz Zsoltra emlékezünk

Kulturális egyesületünk (1992-), stúdiónk (2001-) létrejöttének egyik meghatározó alakja volt Őz Zsolt.
Az október 20-án a Gödörklubban tartott emlékkoncertől készítettünk egy profi minőségű videofelvételt, amelyről részleteket szeretnénk időről időre kitenni a netre, ezzel is adózva Zsolt emlékének.
Itt az első, a Legát féle produkció részéről: http://youtu.be/yvriwA1yCPo


A videofelvételek felhasználásával tervezünk ezen kívül egy kb egy órás film elkészítését, riportokkal és koncert bevágásokkal.

Ugyancsak befejezéséhez közeleg az utolsó Vidámpark lemez felvétele és keverése, amelyet sajnos Zsolttal közösen már nem sikerült teljes egészében elkészíteni, igaz csak pár vokál hiányzott, amelyet most barát zenészek pótolnak.

Tervezés alatt van egy könyv Zsolt kiadatlan és kiadott szövegeivel, illusztrációkkal, fotókkal, valamint mindezek kapcsán, az emlékkoncert hangulatában és szellemében egy fesztivál 2014. októberében.

Karafiáth Orsi legújabb könyvéhez készült trailer hanganyaga stúdiónk segítségével...


Magunkat zabáljuk fel?

Karafiáth Orsolya – A házikedvenc

Trailer/klip premier: http://youtu.be/NQ0bOFvlVSs

A dal szövegét természetesen a könyv szerzője írta, és eredetileg a regény alapjául szolgáló musical egyik betétdala volt. Ám a szerző hangsúlyozni szerette volna, hogy a sok alapvető hasonlóság mellett mennyi különbség is van a két mű között, ezért felkérte Demeter Zoltán Zozit - az ANEZ zenekarból (is) ismert zenészt – hogy készítsen egy gyors, pörgős, ütős számot belőle. A dal végső formája neki, Czerovszky Henriettnek és Papócsi Lászlónak köszönhető. Közreműködik: Legát Tibor.

A cél az volt, hogy egy olyan szám szülessen, amire akár tornázni is lehet.

A fejezetről fejezetre egyre csak evő és hízó főszereplő, Orsi jelenik meg a képeken, aki egyáltalán nem élvezi sem a finom falatokat, sem az ízeket: kényszeresen zabál. A róla készült monoton képeket egy régi kamerával vettük fel, míg az énekes részeket HD minőségben rögzítettük. Az operatőr, és a fotós (a filmé és a könyvé) Dala Gábor. A vágó: Vészi Krisztina.

Orsit Karafiáth Orsolya alakítja kövérre maszkírozva – a maszk Szilas Rita (La Masni) munkája.

Orsi ehető mását Fajgerné Dudás Andrea Júlia festő és eat art művész álmodta meg és valósította meg – pillecukorból.

A trailer/klipben – mert az elkészült mű már nem trailer és még nem videoklip – a krémes isteni finom: külön köszönet érte a Nándori Cukrászda - ahol a felvételek készültek – tulajdonosának, Nándori Lászlónak.

A könyv grafikai munkái (borító, illusztrációk, tördelés) Orsolya állandó alkotótársának, Filó Verának a munkái.

2013. november 3., vasárnap

Itt a Sweet Jane első videója – Népünnepély a monoklis Legát Tiborral

Különös módját választotta a szilveszteri bulizásnak Oláh Gergely Máté, Legát Tibor és kis barátaik, Éjfél kapitány, Zsuzsi és Réka. Fogtak egy üveg vodkát, és kivonultak az Oktogonra.

No nem azért, hogy vadidegenek buékoljanak nekik és viszont, hanem, hogy elkészítsék Legát új zenekarának, a Sweet Jane-nek első videóklipjét, ami Lou Reed Halloween parade című dalára készült, igencsak szabad fordításban. Az eredeti dal Lou Reed New York című 1989-es lemezén meg, a Legát-féle verzióban viszont szó sincs Amerikáról és persze a Halloweenről sem.

A helyszín a mai Budapest, a szám címe Népünnepély, az üzenet egyértelmű: „Mindenki merev és csak az ökör forog”.
Video: http://youtu.be/-Xdg4KXMiV0

2013. október 24., csütörtök

Sweet Jane – Népünnepély nyilvános videobemutató

A videóklip nyilvános premierje október 31-én, Halloweenkor lesz a Velvet bárban (Bp. VII. Akácfa utca 38., Kispipa különterem), este 9-kor, ahol a zenekar tagjaival Artner Sisso beszélget, és lesz némi zenélgetés is. Igazán sajnáljuk, hogy az eseménynek szomorú aktuálist ad Lou Reed múlt héten bekövetkezett halála.A klip érdekessége, hogy Legát természetes sminkje az egy nappal korábbi Litera előszilveszer után készült, amikor az énekes egy zárt üvegajtón próbált kisétálni.

2012. február 8., szerda

A Nemzeti Tankönyvkiadó négyszer

A Nemzeti Tankönyvkiadó és az altrecords közös munkájának harmadik gyümölcse érlelődik a napokban.
A 'Secrets 2' már szintet lép és az ötödikes diákok angol nyelvi tananyagát öleli fel a nemzeti kerettanterv szerinti rendszerben. A melléklet CD-ken újra találkozhatunk Rékával, Rickkel és barátaikkal, valamint hallgathatjuk Kevin Shopland és Horváth Tamás mókás dalos betéteit is.
Továbbra is hátborzongató nekem, ahogyan ők a síkunalmas 'Happy Birthday'-t vagy a 'My Bonnie'-t képesek előadni. A felvételt megszakítva többször is azonnali oxigénszünetet kellett elrendelnem a fulladásveszélyes röhögés miatt. Kíváncsi leszek az angoltanítónénik és bácsik arcára amint a 'We are the Musicmakers' című örökbecsű négy hangos gyereknóta kibomlását követve a szimpla gitárkísérettől elindulva a country-n, a reggae-n és a sramlin át észrevétlenül eljutunk a grindcore-ig.

Secrets 2 betekintő

***

Mélyen tisztelt és nagybecsű Benedek Mihály igazgató úr a kapcsolat az NTK és stúdiónk között. Második közös feladatunk a 'Dekiru 1' volt, ami mostanság került a boltokba. Ez az első japán-magyar közös készítésű japán nyelvkönyv és a hírek szerint már indul is a 'Dekiru 2' - gyorsan mint a mágnesvonat.
Íme itt a könyv bemutató ceremóniájának videója amin Ito Tetsuo Japán magyaroszági nagykövete méltatja a 'Dekiru'-t egy tízoldalas japánra fonetikusan átírt magyar nyelvű beszédben. A videónak van második része is! :)



Dekiru 1 betekintő

2011. július 25., hétfő

Don Kamillo

Don Kamillo in da studio right from Holland!

This band is a real international one. The bandsmen and the music are both cross boundaries for sure. Kamil Zawiślak (vocals, piano, synths, laptop) is the brain and the main inspiration from Poland.
Fred Jacobsson (bass, vocals) is from the Netherlands.
Zoltán Polgár (guitars, infantilism) and Peter Somos (drums, electric machinery) are from Hungary. They share the same school in old Rotterdam called Codarts University of Music.

Mr. Somos (who celebrates his 22nd Happy Birthday today!!) started recording in Altrecords at the age of 16 and been here around 7 times since then! I think he is the top scorer of our studio in point of project numbers (I'm sorry Jávor...)! :D

Peter Somos

This time Peter came with his own precious 'Prestige' herited from Peter Vadasz 'Vadi' with a huge set of 4 toms and an additional piccolo snare.
Its sound is huge as well - I can tell.

Later I also will tell you about his previous project here with Besh o droM because their new album is out now.

Don Kamillo - myspace
Don Kamillo - facebook

Peter Somos, Zoltan Devenyi, Kamil Zawiślak

Summing up: we had a great time together and I'm really glad to hear somebody like Kamil, taking Freddie Mercury as a basis of inspiraion while having strong voice, strong vision and a refined and extensive musical taste.

As far as Mr. Somos's projects go - we're collecting tracks little by little for his solo studio album where you will hear tasty, tricky, mind blowing drumming far beyond question.

2011. június 30., csütörtök

Hunky Blues - Az Amerikai Álom


Az imént felkerült a videómegosztóra Forgács Péter 2009-ben New York-ban bemutatott dokumentumfilmje az Amerikába kivándorló magyarokról. A film címe Hunky Blues, zenéjét Másik János szerezte, a zenekari felvételek az altrecords stúdióban készültek. További info:
http://altrecords.blogspot.com/2009/03/masik-janos-hunkey-blues.html
http://extremelyhungary.org/events.php?id=43
http://www.forgacspeter.hu/english/films/Hunky+Blues/82
http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20100207-magyar-vagyok-amerikas-hunky-blues-az-amerikai-alom.html

2011. június 24., péntek

Nyertünk!


Ezzel a produkcióval nyerte el Hajós Laura 2011 májusában a Magyar Jazz Szövetség Jazz Combo Versenyén a legjobb szólistának járó díjat.

A felvételen a Hofecker Dániel Sextett játszik:
Hajós Laura - ének
Hofecker Dániel, a zeneszerző - szárnykürt
Honti Péter - tenor és szoprán szaxofon
Banyák József - zongora
Fónay Tibor - bőgő
Nyirő Áron - dobok
Balázs Barbara - dalszöveg

A felvételek nálunk készültek.
Laura visszatérő kedves vendégünk aki egy friss, zamatos Tanszakos diplomával is dicsekedhet amihez mi, az altrecords stábja, úgyszintén szívből gratulálunk!

2010. december 2., csütörtök

Szavazz az Eclecticára!

Kedves Zenészek, Barátaim! Az alábbi linken szavazhattok feltörekvő zenekaromra az Eclecticára, hogy továbbjuthassunk a Folkbeats tehetségkutatón.
Az Eclectica a világzene kategória alatt található a jobb oldalon, az 'E' betűnél! :)
A szavazáshoz rövid regisztráció szükséges a port.hu oldalán.
Mindenkinek köszönöm a támogatást és ne felejtsétek meghallgatni új zenéinket!

http://articles.port-network.com/folkbeats/index/index/service_left/260/service_right/261

Dear Friends,
On the above link you can vote my band Eclectica to qualify us for the Folkbeats contest.
On the right-hand side find Eclectica and click 'Beszavazom' then click 'Regisztráció', click 'Elfogadom' and fill in the short registration form (it's harmless - you can untick everything).
Thanks for your support - don't forget to listen to our music too. :)

Egyéb Eclectica webhelyek: / Other sites to see and hear Eclectica:

http://www.facebook.com/group.php?gid=129138570452613
http://eclecticaband.blogspot.com/
http://www.myspace.com/eclecticaband

2010. július 29., csütörtök

Secrets 1 - Nemzeti Tankönyvkiadó

  • Mi a Titok?
 A titok az, hogy nincs titok. Egy szép napon Rhonda Byrne felébredt és felfedezte ezt a titkot. Becsomagolta egy sejtelmes archaikus gyűrűk urás dizájnba, szépen megpromotálta és uccu neki.

De, hogy adjak is valamit, ne csak elvegyek, olvassátok el Eckhart Tolle egyik könyvét, például "A most hatalmát".

Animakonyv.hu - Eckhart Tolle: A most hatalma

***

A Secrets 1 egy igényes angol nyelv tankönyv, ami az általános iskola alsó tagozatosainak készült. A Tankönyvkiadót dícséri, magyar termék és ráadásul még jó is - izgalmas grafikákkal, ügyes feladatokkal.

A stúdióban készült hozzá több mint két órányi hanganyag, dupla CD-s melléklet. Ez magába foglal 16 zseniálisan eltalált angol gyerekdalt, egy oktatóanyagtól meglehetősen váratlan módon izgalmas folkos, világzenés hangszerelésben - Kevin és Tamás még az Old McDonald-ból is ki tudta hozni az állatot!
Sajnáltam nagyon, hogy vágnom kellett a dalokból, mert kicsit túlteljesítettük a tervet, a tankönyvhöz tartozó CD anyaga a lehetséges 80 percet csurig kitölti.
A szövegeket és a kis hangjátékokat a Merlin Színház angol társulatának tagjai valamint itt élő kétnyelvű és anyanyelvi diákok mondták fel.
A gyerekek is profik voltak, koncentráltak és gyorsak - ahelyett, amit előzetesen vizualizáltam róluk, hogy szétkapják a berendezést és Dani 120 darabos percussion gyűjteményéből percek alatt 1000 darabosat csinálnak - megúsztam pár a szünetben a mikrofonba ordított koncertszerű "upsz áj didit ögennel".

Köszönet Mihálynak a türelmes ösztönzőerőért, nagypapa több mint élethű nyögéséért a freesound.org-ról, köszönet Glenn Gouldnak, valamint a macskának, aki a stúdióban járt és otthagyta a nyomát.

Secrets 1 - Nemzeti Tankönyvkiadó

Glenn Gould - wikipédia

2010. július 27., kedd

Cseh Tamás nap a Szigeten!

  • Legát Tibor + Lidérc + KC - Vidámpark tagok 50000 wattal
Augusztus 10-én a 2010-es Sziget Fesztivál 0. napján a Világzenei Nagyszínpadon ér majd a megtiszteltetés, hogy résztvehetek Cseh Tamás emlékének ismételt tömeges meggyalázásában.

Miután Legát Tibor vezetésével felvettük a Feljelentés című Cseh-Bereményi szerzemény dzsim-dzsim gitárra és üvöltő-suttogó krákogásra átírt félelemkeltő verzióját - el is játszuk azt.

A Marton László Távolodó szerkesztette lemez szép csöndben már meg is jelent.
(Szép csöndben megjegyzem továbbá, hogy türelmem sem volt végighallgatni, főleg miután a válogatás összerakását végző hangmérnök egy olyan nem végleges verziót rakott fel a számunkból, amivel elvileg még csak nem is találkozhatott.)

Sebaj, nézzük a dolgok napos oldalát! Aznap reggae nap a Nagyszínpadon és jazz nap az Amfiteátrum színpadon!


Hangvető Kiadó: eszembe jutottál - főhajtás Cseh Tamás előtt

www.sziget.hu/fesztival/programok/helyszin/vilagzenei_nagyszinpad

2010. január 7., csütörtök

Cseh Tamás elment


  • Hű-Hau!

Semmi sem véletlen - minden összefügg.
Nem várom ki, hogy Vágó Úr is ráébredjen erre - itt a történet:
Van egy gitárom. Piros. Peavey Predator. Jó fából van. Jávor a nyaka.
Egy barátomtól kaptam. Thormuth Csabitól. Megbeszéltük, ha egyikünk meghal, gitárunk a másikra hagyjuk örökül.

Cseh Tamás - UtóiratÉn még itt vagyok.

Cseh Tamás is az örök vadászmezőkre lépett.

18 évesen velünk forgatták a Cseh Tamás videót: "A képek dalát". Hárman szerepeltünk benne: Csabi, Nuwanda és én - három barát.

Itt meghallgathatod: A képek dala

2010-ben lesz egy Cseh Tamás emlékalbum. Legát Tibi a "Feljelentés" című számot választotta az iszonytatóan kemény szövege miatt.
Lacitól és tőlem a dal kapott a szöveg mellé egy döngölős, neo-metálos aláfestést szintiken és a Piros gitáron.
Attila pedig feldobolta.
Attila, Csabi, Nuwanda, Simó és én voltunk a Meszkalin zenekar. Progresszív folk-metál-jazz-pop-rockot játszottunk - ami kifért. Ez volt az első zenekarunk.
Attila akkortájt épp a média iskolában készítette a vizsgaanyagát: egy interjút Cseh Tamással.

www.cseh-tamas.hu

2009. december 11., péntek

Glamorous Company

  • Pannon - Glamorous - ABBA

Az ABBA jó zenét csinált. Van benne matéria. Utoljára ezt hat évesen gondoltam így.

GlamorousMost jött a Glamorous Company Harót Bazsival az élen, hogy föltoljon hét riméket a Pannon karácsonyi bulijára és lám, újból tetszik az ABBA.

Felvettük a 'Pénz, Pénz', a 'Méz, Méz' és az 'Anyám' című számokat is.
Mindhárom téma közel áll a szívemhez.

A projekt kimenetele, hogy dec. 14-én ezer ember jelenlétében egy háromnegyed playback musical kerül színre a Pannon aranytorkú főnökeinek és beosztottjainak prezentálásában.

Aki kíváncsi rá és Pannon alkalmazott ill. üzleti partner, a produkciót meghallgathatja monóban!

www.glsound.com
www.boevent.hu
www.pannon.hu

2009. november 17., kedd

Forgó


  • Pörögtem egyet a Forgó zenekarral.
Forgó
Garantált a világhír, ugyanis a Forgó kizárólag szemtelenül csinos fiatal lányokból áll. Na jó, ott van Redő mester is aki a Yang elem magányos képviselője - elmondhatom, az arcára van írva, hogy felettébb élvezi ezt a státuszt.

Ajánlom figyelmetekbe azt a számot amelyikben az öregasszony harmonikál.

www.myspace.com/forgoband

2009. november 6., péntek

Kézi Chopin - Sokáig éljen a kommersz!

  • Izgalmas:

Tóth László budapesti vállalkozó jóvoltából dizájnos új kiegészítők kerültek a mellékhelyiségbe.

Cserébe egy kis reklám: Flor kft.

Kézi-ChopinLászló a Kézi-Chopin gitáros zeneszerzője. A zenekar régi - '95-ös felállásban nyomja a Gödörben, November 24-én.

A koncert alatt fogalmat alkothatunk arról is, milyen amikor egy stúdióvezető éppen nem stúdiót vezet, hanem a billentyűket püföli. (Dr. Papócsi László - 'főnök úr')

Az esemény a 1G Records (Keleti Tomi) szárnyai alatt beindított Underground Katalógust ünnepli. A képen Legát.

kezi-chopin.hu

1G Records - Kézi-Chopin az Underground Katalógus-ban

Bársony Bár video

2009. szeptember 30., szerda

Képzelt Város

Most már tudom, hogy a "Post Rock" nem a postásokról, inkább az építészekről szól. Arra is rájöttem, hogy miért a delay pedál a második legkeresetteb stomp box a piacon.

Képzelt Város

Retro - alter

Nemsokára retro dömping. Régi alter lemezek újrakiadási hullámának lehetünk majd tanúi. Nálunk kapnak friss sminket a Kézi Chopin legendás felvételei.

Számíthatunk még sok más kult felvétel felbukkanására a dicső múltból, amik anno csak kazettán jelentek meg, vagy meg sem jelentek soha, mégis rongyosra másolták őket.
Mennyivel egyszerűbb az mp3-akat copy - paste-elni ...

Sütő a technika

Azt múltkor elfelejtettem leírni, hogy Sütő Bálint volt az első aki felvétel közben a telefonjáról hallgatta a mankó sávot.

Innen csak egy lépés a szoftver ami a dobos agyhullámait rögzíti és konvertálja 192kHz-en, 64 bitben 16 audio sávra.